Főoldal

Az építészet Oscar-díját kapta a romjaiból újjászületet fürdő

2012.05.25

Hogyan lett a belváros egyik életveszélyes romhalmazából a szakma elismerését is kiérdemlő építészeti remek? Ennek jártunk utána! Tekintsétek meg a régi pompát archív fotókon és a jelen újjászületést Bódis Krisztián fotóművész képriportján keresztül a nagy múltú Hungária Fürdőről, ami nem kis építészeti elismerést hozott a Continental Hotel Budapestnek és a fővárosnak.
Erzsébetváros egyik legnagyobb múltra visszatekintő műemléképülete felújításának 2. évfordulóját ünnepli hamarosan, így több okból is érdemes megismerkednetek a Fürdő és a vele szimbiózisban élő szálloda szövevényes történetével!
Kezdjük rögtön a jelennel: a Continental Hotel Budapest a legrangosabb nemzetközi ingatlanfejlesztési díjat vehette át az idei Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton (Prix d’Excellence), amit a szakma "oscárjaként" is emlegetnek. Mindezt a Hungária Fürdő felújításával érdemelte ki.
De ne siessünk ennyire előre, inkább ugorjunk vissza a kezdetekhez. A Dohány utca 42-46. szám alatt található épületegyüttes helyén már az 1820-as években fürdő üzemelt, de az Ágoston Emil által tervezett szecessziós stílusú Hungária végül 1910-ben nyitotta meg kapuit.
A negyven méter hosszú, nyitható üvegtetővel ellátott fürdőkomplexum kedvelt célpontja volt az akkoriban fénykorát élő New York Kávéház vendégeinek, de a környékbeli fürdőszoba nélküli lakásokban élők is rendszeresen ide jártak tisztálkodni. Több híresség mellett József Attila is látogatta a fürdőt.
A lakások tömeges összkomfortosításával a közfürdők kora leáldozott. A ’20-as években a Fürdőt eladták, az épületegyüttes szállodaként és filmszínházként üzemelt tovább.
A folytatás sem volt túl rózsás a fürdő számára. 1970-ben a Continental Szálló bezárta kapuit, ettől kezdve az impozáns Fürdő folyamatos hanyatlásnak indult: a ’80-as évekre az épületet életveszélyesnek nyilvánították, értékes belső burkolatait elhordták, hajléktalanok lakhelyévé vált.
2008-ban elbontották a régi szálloda még megmaradt romjait és a helyére új épületet emelt a Zara szállodal

2008-ban elbontották a régi szálloda még megmaradt romjait és a helyére új épületet emelt a Zara szállodalánc.

http://pozitivnap.hu/belfold/az-epiteszet-oscar-dijat-kapta-a-romjaibol-ujjaszuletett-furdo

Szobafoglalás

Érkezés: Távozás:
Szobák:
Egyágyas:  
Kétágyas:  
Gyermekekkel utazik?

139 €

Gourmet csomag

Gourmet csomagunk felkínálja a lehetőséget, hogy az ARAZ étterem igazi kulináris kincseit megismerhessék. Az ajánlat tartalma továbbá egy különleges 4-fogásos menü, melyhez a legkíválóbb borokat kínáljuk!

Tovább

-15%

Get 15% off in case of full prepayment!

If you book your room now at the Boutique Hotel Budapest**** and pay in advance  you will receive 15% OFF from our Best Available Rates! Rate includes: breakfast, VAT, and Internet! Offers cannot be combined!

Tovább