Elérte a készülő Continental Hotel Budapest az épület legmagasabb pontját, ezért a kivitelezők és a tulajdonosok koktélpartival egybekötött ünnepségre invitálták jövőbeni partnereiket a Dohány utcai építkezésre. Kedden délelőtt Mazen Al Ramahi a beruházó ZeinaHotel Kft. és Bajnok Sándor a generálkivitelező Market Építő Zrt. és Kohinor Kft. alkotta konzorcium nevében ünnepélyes keretek között szalagokkal feldíszített bokrétát, vagyis nyárfát emeltetett fel a szálloda tetejére.
Az egykori Hungária Fürdő és Continental Szálló területén egy éve indult el a 14 milliárd forintos beruházás, amelynek eredményeképpen jövő júniustól fogadhat vendégeket a négycsillag superior besorolású Continental Hotel Z❖ra 272 szobája, illetve 9 lakosztálya.
A szálloda csatlakozott a független szállodákat tömörítő WORLDHOTELS csoporthoz, amelynek két munkatársa Ingo Gürges, fejlesztési vezérigazgató-helyettes és Anke Ebinger, közép-európai értékesítési igazgató is részt vett az ünnepségen. Látványos prezentációban mutatták be a dinamikusan fejlődő szállodacsoportot, amely 70 országban, 300 régióban közel 500 egyedi karakterű szállodát képvisel, három különböző márkanév alatt.
Az ünnepség végén Duli László, az 1970-ben bezárt Continental Szálló utolsó igazgatója húzta ki a nyereménysorsolás díjazottait, akik féléves fürdőbelépőt, bécsi szállodai tartózkodást, illetve Frankfurt-New York repülőjegyet nyertek. A rendezvényen bemutatkozott a Continental Hotel Budapest nyitást előkészítő csapat, Géher Zoltán pre-opening igazgató vezetésével.
http://www.turizmus.com/article.php?id=1643&PHPSESSID=1fa69d864fb12a5e3bebbe41a20a63cf